../Twilight Saga Idézetek/..


 

Twilight-Alkonyat

 

  • Azért félek, mert... hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.
  • A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal.
  • - Szeretlek - suttogtam.
    - Most már te vagy az életem - felelte egyszerűen.
  • Alkonyodik. A legkönnyebb időszak. De a legszomorúbb is, bizonyos tekintetben... egy újabb nap vége, az éjszaka visszatérte. Semmi sem olyan kiszámítható, mint a sötétség.
  • Itt vagyok..., amit nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy inkább meghalnék, mintsem elszakadjak tőled.
  • Éreztem - és úgy sejtettem, ő is érzi -, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz. A kapcsolatunk nem egyensúlyozhat továbbra is a kés élén, le kell esnie róla vagy erre, vagy arra - hogy merre, az teljességgel az ő döntésétől és ösztöneitől függ. Én már döntöttem, még mielőtt tudatosan választhattam volna, és kész voltam vállalni ennek a döntésnek minden következményét. Az én számomra nem létezett ijesztőbb, gyötrelmesebb gondolat annál, hogy elszakadjak tőle. Ez egyszerűen lehetetlenség.
  • Bármiféle sporttal próbálkoztam, mindig alaposan beégtem, ön- és közveszélyesnek bizonyultam.
  • A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.
  • Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra.
  • - De én nem akarok elbúcsúzni tőled.
    - Hát nem érted? Pontosan ez bizonyítja, hogy igazam van. Fontosabb vagy nekem, mint én neked, mert én meg tudom tenni... - Megrázta a fejét, szemlátomást küszködött.
    - Ha az a helyes, hogy elbúcsúzzunk, akkor én inkább magamnak okozok fájdalmat, mint hogy neked ártsak, nehogy veszélybe sodorjalak.
  • Nem könnyen kötök kapcsolatot a kortársaimmal. Igazság szerint egyáltalán senkivel sem. Anyámhoz például közelebb érzem magam, mint bárkihez ezen a planétán, és mégis, vele se voltunk igazán soha ugyanazon a hullámhosszon. Néha már arra gondoltam, talán az én szemem nem is ugyanazokat a dolgokat látja, mint a többi emberé. Lehet, hogy az agyam nem úgy működik, mint másoké?
  • Egész délelőtt attól rettegtem, hogy megint olyan érthetetlenül gyűlölködő pillantással fog majd méregetni. A lelkem egyik fele szeretett volna elébe állni és nekiszegezni a kérdést, mi baja van velem. Éjszaka, miközben álmatlanul forgolódtam az ágyamban, el is képzeltem, mit fogok mondani neki. De túl jól ismerem magamat, és egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy csakugyan elébe mernék állni. Hozzám képest a Gyáva Oroszlán maga a Terminátor.
  • Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam.
  • Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel.
  • Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok.
  • Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyelleném.
  • Annyira szeretnéd, hogy ez legyen a vég (...), hogy ez legyen az életed alkonya, mielőtt még igazán megkezdődött volna?
  • Lassan összeszedegettem a holmimat, és közben megpróbáltam elfojtani a dühömet, mert attól féltem, elsírom magam. Úgy tűnik, valami rejtélyes okból az indulataim a könnycsatornáimmal állnak összeköttetésben. Ha dühös vagyok, rendszerint sírva fakadok, ami elég megalázó.
  • Jól titkolod - mondta lassan. - De azért le merném fogadni, hogy sokat szenvedsz. Csak nem engeded, hogy meglássák rajtad.
  • Sokkal... okosabban tennéd, ha nem barátkoznál velem. De már belefáradtam, hogy megpróbáljam magamat távol tartani tőled.
  • Nehéz dolog lehet apának lenni: örökösen rettegsz, hogy a lányod összejön egy fiúval, aki tetszik neki, de attól is, hogy nem talál senkit.
  • Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem.
  • Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk... ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek... egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott.
  • És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának.
  • Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit.
  • Valahányszor hideg keze megérintett, a szívem mindig meglódult. Két ilyen alkalommal láttam valamit az arcán, ami arra vallott, hogy képes meghallani a szívverésemet.
  • Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett.
  • Az igazán kínos mindig az volt, amikor döntenem kellett, ez okozta mindig a legnagyobb kínszenvedést. Viszont amint meghoztam a döntést, attól kezdve nem haboztam többet, hanem egyszerűen csak véghez vittem, amit elhatároztam - és rendszerint hatalmas kő esett le a szívemről, hogy már minden eldőlt.
  • Ahogy az arcát megláttam, megdöbbentem - annyira elgyötört, majdhogynem fájdalmas volt, és olyan hihetetlenül vad és gyönyörű, hogy megint fellobbant bennem a vágy, hogy megérintsem. A búcsúszavak a torkomon akadtak.

New Moon-Újhold

 

  • Egy rövid pillanatra, amikor a hangja nem tudatos emlékezetemből, hanem lényem valamilyen más, mélyebb rétegéből szólt hozzám - tökéletesen tiszta volt és bársonyosan lágy, nem az a sápadt visszhang, amit az emlékezetem általában produkált -, fájdalom nélkül tudtam visszaemlékezni rá.
  • Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
    Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
  • Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.
  • Egy rövid pillanatra, amikor a hangja nem tudatos emlékezetemből, hanem lényem valamilyen más, mélyebb rétegéből szólt hozzám - tökéletesen tiszta volt és bársonyosan lágy, nem az a sápadt visszhang, amit az emlékezetem általában produkált -, fájdalom nélkül tudtam visszaemlékezni rá.
  • A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett".
  • Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi.
  • Ma éjszaka az ég teljesen sötét. Talán ma éjjel egyáltalán nem is világít a hold - holdfogyatkozás van, vagy újhold. Újhold... Összeborzongtam, pedig nem is fáztam.
  • A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.
  • Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
  • Jacob egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam.
  • Mi van akkor, ha azt hiszed, valami úgy van, ahogy gondolod, de óriási tévedésben vagy? Mi van, ha olyan makacsul hiszel az igazadban, hogy az igazságot még csak fontolóra sem veszed? El tudod-e nyomni az igazságot, vagy az valahogy mégis megpróbál a felszínre törni?
  • Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.
  • Megígérem: ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többet nem teszlek ki annak, aminek eddig. Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna.
  • A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
  • Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
  • Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjű, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll?
  • Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam.
  • Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, azon át kirángattak belőlem valamennyi létfontosságú szervemet, én meg itt maradtam a soha be nem hegedő, tátongó sebbel, amelynek pereme még mindig lüktet és vérzik, akármennyi idő telt is el azóta. Az eszemmel tudtam, hogy a tüdőmnek valószínűleg semmi baja, de azért zihálva kapkodtam levegő után, forgott velem a világ. (...) És mégis, úgy tűnt, túl tudom élni ezt is.
  • Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek.
  • Így inkább Júlián gondolkodtam még egy kicsit. Vajon mit csinált volna, ha Rómeó faképnél hagyja, nem azért mert száműzik a városból, hanem mert egyszerűen megunja őt? Vagy mondjuk Rozália alaposan lehordja, és ettől Rómeó meggondolja magát? Vagy nem veszi feleségül Júliát, hanem egyszerűen kereket old? Úgy véltem, tudom, mit érzett volna akkor Júlia.
  • Az idő múlik. Még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik.

Eclipse-Napfogyatkozás

 

  • Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme.
  • Ebben a pillanatban úgy tűnt, mintha eggyé olvadtunk volna. Ami neki fájt, az mindig fájt nekem is, és mindig is fájni fog - most pedig az öröme szerzett nekem is örömöt. Ugyanakkor a boldogsága valahogy fájdalmas is volt. És ez a fájdalom csaknem tapintható lett - úgy égette a bőrömet, mint a sav, mint valami hosszan elhúzódó gyötrelem.
  • A magamfajtának nem szabadna embernek lennie. Aki úgy vonzza a bajt, mint én, az nem lehet ennyire védtelen!
  • Te sokkal fontosabb vagy nekem, mint bármi más a világon. És te nekem adtad saját magadat. Ez sokkal több, mint amit megérdemlek, és ha ezen kívül is kapok tőled bármit, az csak még jobban felborítja az egyensúlyt kettőnk között.
  • Megpróbáltam visszaszámolni, de képtelen voltam rájönni, hová tűnt nyomtalanul az a sok-sok nap. Azok a feszültséggel, aggodalommal teli hetek... miközben állandóan, rögeszmésen foglalkoztatott az idő, a saját időm valahogy észrevétlenül eltűnt. A tér, amelyben még volt lehetőségem átgondolni a dolgokat, és terveket szőni, elfogyott. Kifutottam az időből.
  • Nem kívánhatod meg, ami már úgyis a tied.
  • Lehet, hogy te elég bátor és elég erős vagy hozzá, hogy nélkülem élj, ha úgy gondolod, hogy így a legjobb. De én sose bírnék ennyire önfeláldozó lenni. Nekem veled kell lennem. Csak így tudok élni.
  • Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni.
    Vigyázz a szívemre - itt hagytam nálad!
  • Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére.
  • Eldöntöttem, melyik életet választom, most már szeretném elkezdeni élni.

 

Forrás

www.citatum.hu

 

 

 

Oldalmenü
Diavetítő
Naptár
Szavazás
Újra induljon az oldal ?:)
Persze:)
Igen :)
Nem
Szöveges mező

Top Affi

A legjobb oldalak egy helyen : )